Orbán Putyin parancsára akár még fegyver- és drogdealereket is megment az amerikai igazságszolgáltatás elől.
2016 végén az amerikai Kábítószer-ellenes Hivatal (DEA) ügynökei egy nagyon aprólékosan felépített akció során magyar segítséggel tőrbe csaltak két orosz, csúcskategóriás nemzetközi fegyver- és drogkereskedőt Budapest mellett.
A sikeres akció végül kudarccal zárult, hiszen a két súlyos bűncselekményekkel gyanúsított férfi a magyar kormánynak köszönhetően el tudott menekülni az amerikai igazságszolgáltatás elől.
Orbán ugyanis Putyin utasítására nem az Egyesült Államoknak, hanem Oroszországnak adta ki őket, ahol azóta már szabadon is engedték őket.
![](https://stoporban.eu/o1g/502-oi-hu-1024x538.jpg)
Ne feledjük, hogy az Európai Néppártnak sosem volt gondja azzal, hogy Orbán minduntalan Putyin parancsát követi.